• slide-pict-07.jpg
  • slide-pict-08.jpg
  • slide-pict-02.jpg
  • slide-pict-03.jpg
  • slide-pict-05.jpg
  • slide-pict-01.jpg
  • slide-pict-10.jpg
  • slide-pict-09.jpg
  • slide-pict-11.jpg
  • slide-pict-06.jpg
  • slide-pict-04.jpg

Hírek–Blog

Capri-Nápoly marathon

Capri-Nápoly marathon

A nyár legfontosabb versenye vár rám július 1-én, a Capri-Nápoly Marathon. A világ egyik legnehezebb és legjelentősebb versenye a marathon úszók között.

1949-ben Aldo Fioravanti és Cesare Alfieri 12 óra alatt úszott át Capri-szigetről Nápolyba. E két úszónak köszönhetően jött létre az első hivatalos verseny, melyet 1954-ben tartottak meg. Az első kiírást az egyiptomi Marei Hassan Hammed nyerte kerek 10 órás idővel. 1958-ban megszületett az első magyar győzelem is, melyet a nők között Molnár Magda ért el 13 óra 53 perces idővel. 1959-ben pedig Kováts László szerezte meg az abszolút első helyet 10 óra 7 perccel. E sikereket követően még 12 honfitársunk szerepelt a versenyen. 1992 óta nem szerepelt magyar versenyző és ezt a hosszú szünetet fogom megtörni.  Jelenleg ez az egyik leghosszabb marathon úszóverseny a világon, mely a hagyományos útvonalon halad. A verseny Capri-szigeten a Marina Grande partról indul és 36km megtétele után Nápolyban a Circolo Canottieri Napoli a cél. A verseny története során 57 nemzet adta a 683 sikeres teljesítőt. 1990 számított rekord évnek, mert 24 nemzetből 51 induló vágott neki a nehéz úszásnak. Azóta a szervezők módosításainak és a mind nagyobb igény miatt már évente több alkalommal is indítják a versenyt. Egy ilyen hosszú verseny alatt számos nehézség tudja nehezíteni az úszók dolgát. Délelőtt 10 órakor van a start és a limitidőnek köszönhetően este 20 órakor be kell fejezni az úszást. Normál körülmények között elegendő a 10 órás vagy azon belüli teljesítés, de a körülmények alakulása akár több órát is hozzá tudnak tenni az optimálishoz képest. Elemezve az adatokat, számos esetben előfordult ugyanazon versenyzőknél/győzteseknél, hogy egy-egy év különbséggel 2-3 órás különbségek is voltak önmagukhoz képest, mely arányosan a többi résztvevőre is igaz volt. Mivel későn van a rajt csak 2-3 óra, ami viszonylag csendesebben telik, mert délben mindig megváltozik és megerősödik a szél és ezzel együtt erősebb hullámok is keletkeznek. Az áramlat, mint sok más helyszínen itt is nagyon kiszámíthatatlan. Fázni viszont biztosan nem fog senki, mert a tenger 25-26 fokos és a levegő is bőven 30 fok felett van. A frissítés is nagyon fontos lesz ebben a meleg környezetben. Várhatóan sokkal sűrűbben kell majd magamhoz venni a hideg italokat, mint amit az elmúlt évek igényeltek. Ebben lesz segítségemre egy nagyon jó barátom Steven Minaglia aki Honolulun volt az edzőpartnerem és azóta is számos alkalommal úsztunk együtt. Nagyon izgatottan várom ezt a küzdelmet!

Szólj hozzá!

Küldés (Ctrl+Enter)